FOTÓK: Ebben a 130 milliós albiban indítják az évet a Jenner-lányok!

Karácsony előtt a Tahoe-tóhoz utaztak el a Kardashian-Jenner lányok, most utóbbiak egy nem mindennapi házat béreltek a világhírű síparadicsomban.

December elején utaztak a Tahoe-tóhoz a Kardashian-Jenner lányok, egy 15 hektáros birtokon egy 1500 négyzetméteres rönkházat béreltek ki, napi 2 millió forintért. Aprópénz ez nekik, de így is ráfizettek, mert hiába vágytak volna rá, hogy vastag hótakarók közt szelfizhetnek majd az ünneek előtt, a csapadék nem érkezett meg. Ennek ellenére sem búslakodtak, ontották magukról a jobbnál-jobb szelfiket, sőt, Kim bikinire is levetkőzött, hogy megnyerje a like-versenyt.

A Jenner-lányok az Újévet is egy kiruccanással kezdték, de ezúttal biztosra mentek: az amerikai síparadicsomban, Aspenben béreltek ki egy kastély, a hivatalos ára jelenleg 450 ezer dollár havonta, azaz 132 millió forint. A jelek szerint ez is simán belefér, pláne, hogy feltehetően nem akármilyen szelfikre lehet majd számítani ebből a környezetből. Az 1800 négyzetméteres házban 7 hálószoba és 9 fürdőszoba található, de akad házimozi, medence és gyógyfürdő, tekepálya és teniszpálya is.

Ilyen kastélyt nem láttál még - és megjöttek az első szelfik is!

Luxus luxuskivitelben - így és itt telelnek a Jenner-lányok!

Címlapfotó: Profimedia/RedDot

24 óra