Megszólalt az eltűnt Naya Rivera kisfia - ez történt a Piru-tavon! - Fotók

Kiderült, mit mondott Naya Rivera négyéves kisfia a hatóságoknak. Josey aludt, amikor a Piru-tavon rátaláltak egy csónakban.

Szerdán bérelt csónakot és hajózott ki a kisfiával a kaliforniai Piru-tavon Naya Rivera, azóta nyoma veszett. A Glee sztárját hiába várták a kikötőben, a bérelt hajót órákkal később, a vízen találták meg, benne a négyéves Josey-val. A hatóságok azóta is nagy erőkkel keresik a színésznőt, igaz, már ki merték jelenteni, feltehetően halott. Sőt, az sem kizárt, a holtteste soha nem kerül elő.

via GIPHY

A rendőrség képviselője, Chris Dyer tiszt a sajtótájékoztatón elmondta, azt feltételezik, baleset történt, és a színésznő a vízbe fulladt. Azaz biztosak benne, nem él. Azt is hozzátette: a Piru-tó alja tele van fákkal, növényekkel, a látási körülmények katasztrófálisak, így nincs könnyű dolguk. Azóta azonban kiderült, mi mindent mondott Naya kisfia a hatóságoknak. "Anya elment úszni. Azt mondta, mindjárt jön. De nem jött…" - magyarázta a kisfiú, aki további részleteket is elárult.

Az is kiderült, a kisfiú mentőmelényt is használt, édesanyja nem - nem véletlenül!

Ez történt szerdán a Piru-tavon - megszólalt Naya kisfia!

Címlapfotó: Profimedia/RedDot-Instagram/nayarivera

24 óra