Egymilliót kaphatsz, ha tudod, hol van Zoli! - Fotó

Emberölés bűntett kísérlet és rablás miatt keresi a rendőrség Plank Zoltánt, Budapest rendőrfőkapitánya egymillió forint nyomravezetői díjat tűzött ki az ügyben.

Emberölés bűntett kísérlet, fegyverrel vagy lőszerrel visszaélés bűntett és rablás bűntett miatt 2014 óta keresik már a rendőrök az 53 éves székesfehérvári Plank Zoltánt. A gyanú szerint a férfi "2014. szeptember 29-én reggel fél 7 körül társaival megjelent egy XVII. kerületi utcában, ahol fegyverrel megtámadtak és bántalmaztak két kínai férfit. Az elkövetők a két férfi kezét megkötözték, majd a náluk lévő pénzeszsákokat elvették, és azokkal elmenekültek a helyszínről. A sértettek egyik ismerőse, aki látta az esetet, a rablók után indult autójával, de Plank Zoltán menekülés közben többször is rálőtt a kocsira." - írja a police.hu.

Budapest rendőrfőkapitánya most bruttó egymillió forint díjat ajánlott fel a nyomravezetőnek.

A díjkitűzés összege annak fizethető ki, aki olyan információt közöl a hatósággal, amely alapján a személy tartózkodási helye megállapítható - fogalmaz a rendőrség a honlapján, ahová a féri legfrissebb simert képét is feltöltötték.

A Budapesti Rendőr-főkapitányság Nyomozó Főosztály Rablási Osztálya kéri, hogy aki az elkövetővel kapcsolatban, jelenlegi tartózkodási helyével vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöldszámán, a 107-es, vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

24 óra