Szégyen! Durva, mit tett a nagyijával a modell - Kiakadtak a netezők - Fotók

Vigyáznia kellett volna a nagymamájára, de egészen más miatt aggódott a modell. Bicskanyitogató történet.

Modellként lett ismert, most a bűnügyi hírek közt van a vezető anyagok közt Emily. A 38 éves nőt bíróság elé állították, bűnösnek nyílvánították és el is ítélték. A történet szerint a modell édesanyja 2018 év elején kezdett igazán aggódni a lányáért, mert pazarló életet élt és akkorra már alig 15 ezer forint maradt csak a számláján. 

via GIPHY

Az anyuka úgy döntött, vesz egy házat a lányának és azzal a feladattal bízza meg, hogy vigyázzon a 94 éves nagymamájára, aki már ápolásra szorul. Emily ráadásul teljes jogkört kapott, azaz minden fontos döntést ő hozhatott meg a nagymama életéről, hogy bebizonyítsa, megállja a helyét az életben. Aztán az édesanyának szemet szúrt lánya közösségi oldala, és a rendőrséghez fordult, hogy utána járjon a dolgoknak.

Megdöbbentő dolgok derültek ki a lányáról!

Íme a nyomozás megdöbbentő eredménye és a bizonyítékok!

Címlapfotó: Facebook

24 óra