Mit látsz meg először ezen a képen? Állítólag az életkorodtól is függ!

Feleségem és anyósom - a világ egyik legnépszerűbb optikai csalódását tudományos kutatásnak vetették alá. Meglepő dolog derült ki.

Évente járja körbe a bolygót és szinte minden egyes alkalommal, ha szembe jön, hajlamosak vagyunk rákattintani. A képen két nőt láthatunk: egy fiatalabb, aki jobbra fordította a fejét, és félig profilból tűnik fel, és egy idős asszony képe. De vajon min múlik, hogy melyiket vesszük észre először?

Nos, megérkezett a tudományos válasz: az életkorunk függvénye!

Az ausztrál Flinders Egyetem kutatói 383 önkéntes bevonásával vizsgálták a fenti kérdéskört. A 18 és 68 év közötti résztvevőből 242 férfi volt, 141 pedig nő. A képet fél másodpercre villantották fel nekik, majd arra a kérdésre kellett válaszolniuk: milyen idős és milyen nemű személyt láttak rajta?

Az önkénetesek átlagéletkora 32 év volt, így, mivel többen voltak a fiatalok, a legtöbben a fiatal nőt vették észre a képen. Ezt követően a csoportból elkülönítették a legfiatalabb és legidősebb 10 % eredményét, kiderült - a fiatalok a fiatal nőt, az idősek az időset vették észre.

Így bebizonyosodott, a saját élekorunk tudat alatt befolyásolja, mit/kit látunk meg először.

24 óra