Borzasztó: 28 évesen hunyt el a magyar sportoló!

Január 2-án, egy hosszan tartó, súlyos betegség után mindössze 28 évesen hunyt el Buza Dániel, az ELTE-BEAC korábbi kosárlabdázója - írja a Nemzeti Sport.

Érzéseinket megfogalmazni nehezen tudjuk, hiszen aki ismerte Danit tudja milyen kivételesen erős, eltökélt, őszinte és győzni vágyó ember volt.

Dani az ELTE-n Sportszervezőként tanult és végzett. Egészen rövid idő alatt meghatározó tagja lett az ELTE-BEAC NBII-es és egyetemi kosárlabda csapatának. Mindkét csapatot dobogóig vezette második évében. Számos tette mellett kiemelendő, hogy sikereinek titka a kitartás és az őszinte életvezetés volt, melyben nem ismert kompromisszumot. Büszkék vagyunk, hogy csapattársai, hallgatótársai még inkább, hogy barátai lehettünk.

VIDEO
Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel

Szívünkben örökké megőrzünk! Nyugodj Békében Dani!

- írja a klub hivatalos Facebook-oldalán.

A sporttársak és barátok Dani emlékének közösen adózhatnak mécses gyújtással, 2019. január 5-én 18:00 órakor a BEAC Bogdánfy úti sportcsarnokánál.

24 óra