Drámai bejelentés! Áttétes rákos sejteket találtak a Jászai Mari-díjas színész testében!

Bordatöréssel műtötték az év elején, majd az operáció után közölték vele a doktorok: minden erejére szüksége lesz, mert megtámadta szervezetét a gyilkos kór.

Hazánk népszerű színésze úgy döntött, elmondja a közönségnek, hogy élete harcát vívja: Székhelyi Józsefet kemoterápiás kezelésnek vetették alá, és eleinte úgy tűnt, javul az állapota. Most azonban ismét rossz hírt közölt.

"Én mondtam el a rossz hírt a családomnak, a feleségemnek, a fiamnak. A hatéves kislányom még nem érti, mi történik. Csak azt tudja, hogy apa beteg" – mesélte a Ripostnak a színész.

"Össze kell szednem magam lelkileg. De a testem egyfolytában jelez, sorvadnak az izmaim, egyre fáradékonyabb vagyok, amit szintén nehéz feldolgozni. A kemókat is egyre nehezebben viselem, és már nem tudok olyan pozitív lenni, mint szeretnék. Ezt látják rajtam a szeretteim, és ők is szenvednek. Hiába szeretnék gondtalanul mosolyogni, most nem megy. De még bízom abban, hogy ez az állapot nem végleges, és a kezelések segítenek… Bízom, mást nem tehetek" – mondta a lapnak Székhelyi.

A megrázó vallomást itt olvashatod

24 óra