Hihetetlen, hogy néznek ki a Dr. House sztárjai ma! - Fotók

Tizenhat éve indult a sikertörténet, aminek nyolc évvel ezelőtt lett vége. A sorozat szereplői azóta nagyon sokat változtak.

Amerikában 2004 őszén, Magyarországon 2006 márciusában indult hódító útjára a Dr. House. A főszerepben egy zseniális elméjű, de zárkózott és szenvedélybeteg orvost, Dr. Gregory House-t ismertük meg, aki gyakran kerül konfliktusba a főnökeivel és a kollégáival is. Egyetlen barátja van, James, az onkológiai osztály vezetője. A harmadik évad után a gárda nagyrésze feloszlik, de többségük visszatér egy-egy kisebb szerepben.

via GIPHY

A sorozat már az első évadban hataémas siker lett, nem csoda, hogy a TV2 azonnal lecsapott rá. A sikerszéria 2012-ben ért véget, a főszerepet alakító Hugh Laurie akkor már úgy érezte, megterhelő számára ez a szerep. "Ennyi idő elteltével abszurdnak tűnik. Nevetségesnek! Hiszen összességében mit csináltam azon kívül, hogy színészkedtem, és sztorikat meséltünk el egy csapat jófej emberrel? Mi lehetne ebben olyan nyomasztó? De az állandó rutin, napok, hónapok, évek után, rémálommá tud válni. Voltak elég sötét időszakaim, rossz napjaim, amikor úgy éreztem, nincs kiút." - idézte ezzel kapcsolatos szavait a Joy.

A sorozat főszereplőinek némelyikére ma már rá sem ismerni! Hihetetlen képeket mutatunk!

Íme a Dr. House főszereplői akkor és ma! Felismernéd őket?

Címlapfotó: Profimedia/RedDot

VIDEO
Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat

24 óra