"Kedves Mindenki, akik itt vagytok velem, szeretettel vesztek körül!" - kezdte vallomását Köböl Anita.

"Az utazásom és legutóbbi bejegyzésem kapcsán rengeteg üzenetet kapok Tőletek, pedig a célom valójában az volt, hogy én segítselek titeket. Olyan jól esik, köszönöm nektek!

Van itt azonban valami, ami tisztán látásért kiált!

Volt egy hosszú kapcsolatom, amely lassan egy éve a végéhez ért. Véget ért, lezárult, nem pörgetjük vissza az idő kerekét.

Elteltek hónapok és az én szívem is újra életre kelt. Megtelt érzelemmel, boldogsággal, reménnyel. Szerelmes lettem. Igen, most először mondom ki nektek, ebben a formában, hogy magával ragadott a számomra legcsodásabb érzés, amit hosszú ideje vágytam és hagytam, hogy felemeljen, csak vigyen előre. Nem tudhattátok, hiszen nem kürtöltem világgá, még ha szívem szerint meg is tettem volna, de annak mindenségét először csak én akartam megélni.

Ám az élet különös fintora, hogy egy viharos szerelem, ha oly' nagy erővel csap le ránk, akkor képes arra is, hogy iszonyatos rombolást hagyjon maga után. Az, ami egyik pillanatban szárnyakat adott, a másikban úgy vágott földhöz, hogy millió egy darabra hullottam szét. Ennek a fájdalmát és feldolgozását öntöttem legutóbb szavakba, hiszen alkotó emberként ez az én eszközöm, ebben manifesztálódik a feloldozás.

Így tehát, nem egy egykor "vőlegényes lány" vagyok, hanem valaki, aki képes volt újból hitet és bizalmat szavazni egy másik férfinak. Sőt, így lesz ez ezután is, még akkor is, ha most az volt a tapasztalati utam, hogy lássam, valaki számára a szerelem olyan, mint egy színház: éli, míg benne van, de ha lehull a függöny kiderül, hogy játék volt csupán. Te pedig megrökönyödve állsz ott, és rájössz, néző voltál csak egy csodás darabban, de most fel kell àllni és átadni a széked egy soron következőnek.

Igen, csalódtam, és igen, szomorú voltam emiatt. Sőt fájt, pokolian fájt.

Az utam egy gyönyörű távoli helyre vezetett, ahol sokszor a csend volt a társam és imádtam minden pillanatát! Feldolgozni, hagyni, hogy hasson rám és tovább engedni, megőrizve annak bölcsességét, amit ebből tanultam. Ez volt most a feladat.

Kívánok nektek csodás napot, megannyi szeretetet, ölellek Titeket, Anita"