Saját apja tartotta fogva: Meztelen gyermeket találtak egy ürülékkel teli furgonban
Borzalmas felfedezés: Egy apa állítólag több mint egy éven át tartotta fogva kilencéves fiát egy furgonban.
A 43 éves francia férfit a rendőrség letartóztatta - jelentette be a mulhouse-i ügyészség. A szomszédok által riasztott rendőrök meztelenül és alultápláltan találták meg a gyermeket a járműben egy lakóház udvarán az elzászi Hagenbach városában. A város a német és svájci határ közelében található. Az apa az épület egyik lakásában lakott. Saját bevallása szerint a fiú 2024 szeptembere és decembere között volt bezárva a furgonba, és utoljára 2024 végén zuhanyozott.
A furgonban magzatpózban, egy takaró alatt, ürülék mellett találták meg. Mivel sokáig volt a furgonban, a gyermek már nem tudott járni, amikor megtalálták - közölte az ügyészség. A fiút kórházba vitték, és az apa életársát is letartóztatták.
Az élettárs pszichiátriára akarta küldeni a fiút
A kihallgatás során a fiú elmondta, hogy komoly problémái voltak az apja élettársával, aki nem akarta, hogy a lakásban éljen, és azt szorgalmazta, hogy pszichiátriai intézetbe küldjék. Az apja ezért egy kisbuszba zárta, hogy elkerülje az intézeti elhelyezést. A lakásban a párral együtt két lány is élt, akik tíz- és tizenkét évesek.














