Egy átmulatott éjszaka után szállt vonatra a férfi: amit ezután tett, az borzalmas

Egy átmulatott éjszaka után szállt vonatra a férfi: amit ezután tett, az borzalmas

Drága út lett ez a 35 éves férfi számára, szó szerint, meg átvitt értelemben is.

Felfüggesztett börtönt kapott a 35 éves férfi és komoly kártérítést kell fizetnie. Hogy miért? Az is kiderült.

Jegyeket, bérleteket!

A TWN.hu információi szerint a férfi, miután átmulatta az éjszakát és egész éjszaka italozott az ismerőseivel 2024. augusztus 20-án, a Budapest Keleti pályaudvarról, kora reggel, Szombathely felé induló vonaton akart utazni. De, mint ahogyan az teljesen normális, érkezett a kalauz és a jegyét kérte, ő azonban nem mutatta meg. Hogy volt-e, vagy sem, az nem derült ki. Mindenesetre a férfi ezt követpen a mosdóba sietett, ahová azonban beragadt. "Ekkor indulatossá vált és artikulálatlan üvöltözés közepette a mosdó ajtaját és falát kezdte ütni-verni" - közölte az ügyészség.

A jármű időközben beérkezett a XI. kerület, Kelenföldi vasútállomásra, a férfi pedig kitört a mosdóból. Ami ezután történt, borzalmas!

Lapozz a felvételekért!

24 óra