13 éven át: bedrogozta és megerőszakolta a feleségét a képviselő
Bő egy évtizeden át bántalmazta az akkori párját egy politikus - most végre beismerő vallomást tett. Napvilágot láttak a nő szenvedései.
Borzalom
A 49 éves Philip Young állítólag több mint 13 éven át bántalmazta akkori partnerét, a 48 éves Joanne Youngot – és most bevallotta a bűncselekményeit. A swindoni férfi aktív volt a helyi közösségben, városi tanácsosként dolgozott Covinghamben és Nythe-ben, és látszólag teljesen normális életet élt. De a zárt ajtók mögött borzalmas dolgokat tett. A BBC beszámolója szerint az állítólagos bűncselekmények 2010 és 2023 között történtek. Miután felesége megvádolta, Philip most nemi erőszakkal, szexuális zaklatással, kukkolással és szerek engedély nélküli beadásával néz szembe.
A volt konzervatív politikus bűnösnek vallotta magát, volt felesége pedig lemondott a névtelenséghez való jogáról, és szándékosan lépett nyilvánosság elé.
A hírportál beszámolója szerint a volt városi képviselő közel fél órás beszédet tett, mielőtt bűnösnek vallotta magát – ez megrázó megpróbáltatás volt az áldozat számára. A szexuális bűncselekmények mellett Philip Youngot gyermekpornográfia miatt is megvádolták, ezt ő tagadta és később ejtették is vele szemben.
FORMER TORY COUNCILLOR ADMITS TO DRUGGING & RAPING HIS WIFE
— James Goddard (@JamesPGoddard90) January 23, 2026
Father‑of‑three Philip Young pleaded guilty to 48 sex offences at a hearing at Winchester Crown Court today.
The 49‑year‑old admitted to repeatedly raping his former wife Joanne Young, 48, over a 13-year period.
Young… pic.twitter.com/Y3Sxj74Qwt
Young mellett négy másik férfit is bíróság elé állítottak, akiket szintén a Joanne elleni szexuális bűncselekményekkel vádoltak. Úk ártatlannak vallották magukat. A BBC szerint Philip Young ítélete még függőben van. Hamarosan eldől, hogy milyen büntetést kap a volt városi képviselő.
Joanne bátor döntésének köszönhetően, hogy a nyilvánosság elé állt, kiderült, hogyan válhat egy látszólag tökéletes élet rémálommá. Több mint egy évtizedbe telt, mire megszabadult férje karmai közül.
Címlapfotó: 123rf.com














