Elindult a szállodák észak-dunántúli versenye
A Best of AZ ÉV HOTELE az elmúlt időszakban régióról régióra haladva mutatta be Magyarország legkülönbözőbb szálláshelyeit. A korábbi hónapokban az Alföld, a Balaton, az Északkelet-Magyarország és a Dél-Dunántúl szálláshelyi már bemutatkoztak, ahol a hangsúly hol a nyári kikapcsolódáson, hol a családi pihenésen vagy az aktív turizmuson volt.
Most azonban új fejezet kezdődött a műsor történetében: elindult az Észak-Dunántúl régió versenye, amelyben a 2020-as évek első felének legjobb észak-dunántúli szálláshelyeit helyezi középpontba.
Ez a térség különleges pozíciót tölt be a hazai turizmusban. A termálvizek, a természetközeli környezet és a történelmi települések miatt egész évben keresett úti cél, télen pedig kifejezetten a wellness és a feltöltődés kerül előtérbe. Az aktuális epizódban két eltérő karakterű település és szálloda adott otthont a megmérettetésnek, jól érzékeltetve a régión belüli változatosságot. Ha nem láttad az adást, bármikor visszanézheted az RTL+-on.

Royal Club Hotel****, Visegrád
Visegrád kedvelt kirándulóhely és kikötőváros Pest vármegyében, egy igazi történelmi település. A Duna partján, Nagymarossal szemben, Budapesttől szűk egy óra autóútra, míg Esztergomtól mindössze 25 km-re található. Pár perc sétára a Visegrádi-vártól és a Dunaparttól található a település egyik modern szállodája a négycsillagos Royal Club Hotel****. A szálloda különösen nagy szobáiról és lakosztályairól híres. Utóbbiak közül a legnagyobb 77 nm-es! A kisebbeket játszószoba és animációs foglalkozások, a nagyobbakat a klubteremben csocsó és billiárdasztal várja. A szálloda wellnessrészlege igazi kikapcsolódást, pihenést és feltöltődést nyújt a vendégek számára: kül- és beltéri medence, gyerekmedence, valamint melegvizes hidromasszázs medence is található itt. A szálloda elkötelezett a környezettudatos működés mellett. A hotel éttermében és svédasztalain a hazai ízek kedvelői számtalan fogásból választhatják ki kedvencüket.
További részletek: https://wellnesshotelvisegrad.hu/

Hotel HEGIQ****, Hegykő
A négycsillagos HEGIQ Hegykő csendesebb utcájában található egy magas fás, parkos termálfürdő szomszédságában. A szálloda 28 szobája letisztult, natúr színeivel, hangulatával a természet közelségét tükrözi vissza. A PURE szobák 2 fő részére biztosítanak kényelmes elhelyezést terasszal, a második emeleti DELUX szoba pedig nappali és háló részből áll és egy 25 m2-es terasszal is rendelkezik. A szálloda vendégei korlátlan belépést kapnak a szomszédos SÁ-RA termálfürdőbe, ahol 6 kültéri és 2 beltéri medence, köztük termálvizes, gyógyvizes, úszó- valamint pihenésre alkalmas medence is várja a látogatókat. A fürdőzés mellett különböző kezelések, lazító és nyugtató masszázsok, víz alatti gyógytorna vagy akár fényterápia is igénybe vehető. A szálloda saját éttermében a reggeli svédasztalos, míg vacsorára a la cart menüből választhatnak három fogást a szállást félpanzióval foglaló vendégek.
További információ: https://hotelhegiq.hu/

Szavazatoddal te is nyerhetsz
Az idei szuperdöntőben az öt kiemelt turisztikai régióból, a legjobb tíz szálláshelye jut a fináléba a nézők szavazatai alapján. Minden régióból az első kettő helyezett. A szavazók minden adás kezdetétől voksolhatnak kedvenc szálláshelyükre egészen egy héten keresztül a műsor hivatalos Facebook oldalán (link: www.facebook.com/azevhotele ). Ezzel nem csak kedvenc szálláshelyüket támogatják, hanem vannak heti, havi és évvégi nyeremények is. A fődíj egy egész hetes pihenés a Best of AZ ÉV HOTELE győztes szállodájában.

Vasárnap folytatódik az észak-dunántúli szálláshelyek versenye
A verseny most vasárnap 9:55-kor folytatódik az RTL-en, amelyben az észak-dunántúli szálláshelyeinek követekező két indulója, a mosonmagyróvári Flexum Resort - Thermal Hotel, és a büki Park Hotel**** lesz lesz látható Börcsök Viktória vloggerrel és barátnőjével, Deák Becca énekesnővel, illetve az ugyancsak színésznő Varga-Huszti Dorottyával és barátnőjével, Felkai Flóra táncművésszel.
A műsor leírása
A Best of AZ ÉV HOTELE Közönségszavazáshoz kapcsolódó televízió műsor az utazók szemszögéből, személyes élményeiken keresztül mutatja be a címért versenybe szálló szálláshelyeket az RTL-en. Minden adásban két-két ismert embert és kísérőjének kalandjait láthatjuk, akik elutaznak egy hétvégére egy-egy magyarországi szálláshelyre, hogy kipróbálják és szubjektíven véleményezzék azokat.














