Négy napig keresték Johannát: a rendőr szeretője végül beismerte a gyilkosságot
A rendőrség január 10. óta kereste eltűntként a 34 éves nőt, majd letartóztattak egy 30 éves rendőrt, aki utoljára látta őt. A férfi részleges beismerő vallomást tett, és a kollégáit egy holttesthez vezette az erdőben.
Krimi
Johanna ügye egy tévés bűnügyi drámára hasonlít a leginkább: szombaton édesanyja jelentette a 34 éves nő eltűnését, mert képtelen volt elérni a lányát. Ezt követően a Stájerországi Bűnügyi Rendőrség nyomozói átvizsgálták az eltűnt nő tillmitsch-i lakását, valamint a lehetséges helyeket, ahová mehetett – de hiába. Hétfő délután a rendőrség végül letartóztatott egy rendőrt, aki a Kronen Zeitung újság szerint a Cobra terrorellenes egység tisztje. A Délkelet-Stájerországból származó 30 éves férfi néhány hónappal ezelőtt egy társkereső alkalmazáson keresztül ismerkedett meg Johannával.
Megtört az egyenruhás
Az eltűnt nő egyik barátjával folytatott csevegése szerint a férfi múlt péntek este – egy nappal a nő eltűnése előtt – kapcsolatban állt Johannával. A kihallgatás során a 30 éves férfi a rendőrség szerint együttműködő volt, de tagadta, hogy találkozott volna az osztrák nővel.














