Odaugrott a fiatal srác a nőhöz a sülysápi vonaton: ami ezután történt, azért börtönt kérnek rá - Videó

A TWN.hu információi szerint egy éven át biztos, hogy így tartotta fent magát és így biztosította a megélhetését az a fiatalkorú srác, akire most letöltendő börtönt kér az ügyészség.

Az ügyészség szerint "a fiú 2023 novembere és 2024 novembere között azért, hogy a megélhetését és a kábítószerfogyasztását fedezze, több lopást is elkövetett Sülysápon és a környező településeken." Nem nehéz ezt a következtetést levonni csak az alapján a két történet alapján, amit nyilvánosságra hoztak. Sőt, az egyikhez videó is érkezett. 

"Vonatrablás"

A vádhatóság közleménye szerint amikor a fiatal srác 2024 novemberében Sülysápon felszállt a Budapest felé közlekedő vonatra észlelte, hogy közvetlenül az ajtónál háttal ülő nő mobiltelefonozik. "A fiú a sértett mögé lépett, és egy gyors mozdulattal kikapta a kezéből a mobiltelefont, majd a még mindig a vasútállomáson várakozó szerelvényről leugrott" - írják. 

De ez még semmi! Egy alkalommal észverette a pizzéria futárát is, amint beér a munkahelyére - Borzalmas döntést hozott!

Lapozz a folytatásért és videóért!

24 óra