Ellopták a mobilját a vonaton - mondta a 21 éves lány a zsaruknak: ami ezután kiderült, amiatt megüti a bokáját

"Mivel már vásárláskor sem állt szándékában a tartozását kiegyenlíteni, lopás elleni biztosítást kötött a holmira, és úgy gondolta, ha bejelenti, hogy az egyik telefont ellopták, azt egyáltalán nem kell kifizetnie" - áll a rendőrség "megfejtésében". 

Gyanúsított

A turpisság persze rögtön kiderült, és ezzel a fiatal egy csapásra két bűncselekményt valósított meg: a nyomozók csalás bűntette és hatóság félrevezetése vétsége miatt gyanúsítottként hallgatták ki. "A szabadlábon védekező bűnelkövető ügyét a nyomozók lezárták. Vádemelést javasolnak ellene, ezért az iratokat átadták az ügyészségnek" - írja a police.hu.

Címlapfotó: Police.hu

24 óra