Kipattan a szemed hajnali 3-kor? A tested fontos üzenetet próbál meg közölni

Ha rendszeresen felébredsz hajnali 3 körül, nem biztos, hogy véletlenről van szó. A tested ilyenkor gyakran egy mélyebb, belső problémára próbálja felhívni a figyelmedet.

A titokzatos hajnali ébredések hátterében

Vannak, akik órára sem néznek, mégis szinte percre pontosan hajnali 3 körül pattannak ki az ágyból. Ez a furcsa, ismétlődő jelenség sokakat zavarba hoz, hiszen logikus magyarázat nélkül is rendszeresen megjelenik az életükben. Lehet, hogy a tested próbál valamit üzenni, csak eddig nem figyeltél eléggé a jelekre. A modern életmód, a stressz, a szorongás és az alvási szokások mind hozzájárulhatnak ahhoz, hogy az éjszaka közepén hirtelen felébredsz, de a keleti gyógyászat szerint a jelenség sokkal többről szól, mint egyszerű alvászavarról.

A hagyományos kínai orvoslás úgy tartja, hogy az éjszaka különböző szakaszaiban a test bizonyos szervei „dolgoznak”, vagyis regenerálódnak, méregtelenítenek, és új energiákat vesznek fel. A hajnali 3 óra körüli időpont a májhoz kapcsolódik, ami nemcsak a méregtelenítésért, hanem az elfojtott érzelmek feldolgozásáért is felelős. Ha ebben az időben ébredsz, az gyakran annak a jele, hogy valamilyen feszültség, harag vagy lelki teher gyülemlett fel benned, amit a tested most próbál felszínre hozni.

A modern tudomány sem zárja ki, hogy az ilyen ébredések pszichológiai hátterűek. A stressz, a túlzott szorongás vagy a folyamatos agyalás gyakran megzavarja a mélyalvási ciklust, és a szervezet vészreakcióként „ébred” fel, mintha jelezni akarná: ideje lassítani, pihenni, és feldolgozni a napi terheket.

Ha tehát hajnali 3-kor gyakran felriadsz, ne vedd félvállról. A tested üzenetet küld — csak meg kell tanulnod meghallani, mire próbál figyelmeztetni.

Ha kíváncsi vagy, mit jelent pontosan ez az időpont, és hogyan reagálhatsz rá, lapozz a következő oldalra!

Lapozz, a cikk a következő oldalon folytatódik!

24 óra