Több millió hálapénz: szülésznőkre csaptak le a zsaruk - Közlemény érkezett

Korrupcióval gyanúsítanak több szülésznőt is a budapesti rendőrök. Trükkös módon kértek és kaptak hálapénzt a gyanú szerint.

A TWN.hu információi szerint a Budapesti Rendőr-főkapitányság Gazdasági Bűnözés Elleni Főosztálya egy fővárosi kórház öt szülésznőjével szemben indított eljárást. Információink szerint az egészségügyi dolgozók legális jövedelmükön felül alkalmanként jellemzően 50 ezer és 200 ezer forint közötti összegeket kértek a levezetett szülésekért a kismamáktól, illetve azok családtagjaitól. Igen ám, de a rendőrség tájékoztatása szerint a bűncselekményeket nem akármilyen módon próbálták leplezni. "Egyéni vállalkozói jogviszonyt létesítettek, amelynek keretében szülésre felkészítő konzultációt tartottak, amelyekért 15 ezer és 30 ezer forint közötti összeget számláztak" - írják ezzel kapcsolatban. De az is kiderült, hogy az érintett szülésznők az őket előzetes konzultációra felkérő kismamák szüléseinek levezetésében akkor is részt vettek, ha az nem az ő munkaidejükre esett.

VIDEO
Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok

Hogy hogyan érkezett a pénz hozzájuk, és milyen módszerrel próbálták "legalizálni", az is kiderült! Lapozz a folytatásért!

Lapozz a részletekért!

24 óra