"Pénzt nem talált. De egy gyereket igen" - Sokkol vallomás az eltűnt Maddie ügyében - Fotók

„Azt mondta, hogy Portugáliában lopott. Volt egy nyitott ablak, ott jutott be. Nem talált pénzt. De egy gyereket igen. Azt magával vitte.”

2007-ben Portugáliában nyaralt a brit család, amikor egy este Kate és Gery McCann kiugrottak egy vacsorára az apartmanjuk szomszédságában lévő étterembe. Mire hazaértek, a 3 éves lányuknak, Maddie McCann-nek nyoma veszett. A lány azóta a világ leghíresebb eltűntje, a szülei máig hisznek abban, hogy egyszer hazatér, és ügyében azóta sem ítéltek el senkit. Igaz, néhány éve jelentős fordulatot hozott a nyomozás, egy német férfi került a hatóságok látókörébe, akivel szemben más, hasonló bűncselekmények miatt is eljárás folyik. Ugyanakkor a hatóságok biztosak abban is, a lány nem él, megölhették. 

Vallott a börtöntárs

Az ügyben felmerült férfi a napokban ismét bíróság elé állt, egy szexuális bűncselekmény ügyében tartottak tárgyalást. A per valójában nem Madeleine McCannről szól, ennek ellenére a 17 éve eltűnt lány ügye is felmerült most a bíróságon. Köszönhetően annak a rabnak, aki 5 éve szintén abban a braunschweigi börtönben raboskodott, ahol a 47 éves Christian Brückner. Sőt, a Bild híre szerint a férfi gyakran meg is látogatta őt a cellájában.

Laurentiu C. most olyan dolgokról is mesélt a bíróságon, ami mindent megváltoztathat Maddie McCann eltűnésének ügyében. Részletek a galériánkban!

Galéria: bírósági Maddie feltételezett elrablója - Ezt vallotta a börtöntárs
  • Maddie, rablás, bíróság, vallomás,
  • Maddie, rablás, bíróság, vallomás,
  • Maddie, rablás, bíróság, vallomás,
  • Maddie, rablás, bíróság, vallomás,

Címlapfotó: Profimedia/RedDot

VIDEO
Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat

24 óra