A 26 éves Gábor volt a külföldön feladott csomag címzettje: évekre börtönbe kerülhet - Fotók
Madridból érkezett a küldemény Budapestre, a reptéren a NAV-nak szőrt szemet a csomag. Már csak a címzettet kellett megkeresni - aztán jött a meglepetés.
"Közel 20 kg marihuána lapult egy Madridban feladott és Budapestre érkezett küldeményben - közölte a rendőrség csütörtökön reggel azzal a különös üggyel kapcsolatban, ami a zsaruk számára is tartogatott még meglepetéseket. A TWN.hu-hoz eljutott közleményükből az is kiderült, hogy április 24-én a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Repülőtéri Igazgatósága ellenőrizte a Spanyolországból érkezett csomagot, majd azonnal riasztották a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodát.
Meglepetés
"A küldemény három csomagjának mindegyike zöld növényi törmeléket rejtett. Az össztömege pedig közel 20 kg-ot nyomott. Az igazságügyi vegyész szakértő előzetes véleménye szerint az anyag marihuána" - közölte a csomaggal kapcsolatban a rendőrség a honlapján. Majd a címzettet kezdték el keresni, és hamar sikerrel is jártak. Az igazi meglepetések csak ezután következtek.
Hogy mi mindent rejtett B. Gábor autójának csomagtartója és az otthona, a galériánkból kiderül!