Sírva fakadt a kisfiú, amikor megtudta, ő mentheti meg halálos beteg húga életét -

Szerencsére nem kellett a családnak sokáig várnia, mire donort találtak, hiszen a megfelelő személy nagyon közel állt Josie-hoz. A bátyja, Caden volt az az orvosok szerint.

A kislány testvéreit már korábban is tesztelték, melyikük lehetne a legmegfelelőbb donor Josie-nak. A szülők ráadásul nagyon ötletes módon tállalták mindezt a gyerekeknek. "Ki akar a tökéletes párosítás lenni?" - hallható a szülők videójában, amiben kvázi egy játékként kezelik a helyzetet. Mindeközben a kislány kórházi ágyánál ülnek és bezsélgetnek. A kis Caden elsőként, bátran teszi fel a kezét, majd hamar meg is tudja, ő a kiválasztott. "Caden, te fogod megmenteni Josie életét" - mondja boldogan apa.

A hír hallatán a kisfiú felpattan és a húgáig szalad. Felkapja és azt kiáltja: "Josie, meg foglak menteni téged".

Január 25-én végre elérkezett a nagy nap: Josie megkapta tetsvére őssejtjeit. Aztán a lányt a napokban a kórházból is hazaengedték. 822 napig küzdött a rák ellen, és a család reményei szerint ennek vége. "Annyira hálásak vagyunk a mi Istenünknek, amiért átsegített minket a viharon, a tökéletes társunknak (Caden), a csodálatos testvéreinknek (Kinley), Josie orvosi csapatának, a támogató karrierünknek, a szerető szomszédoknak, családnak és barátoknak!" - írják.

Végre Josie elkezdheti a gondtalan életét.

Címlapfotó: 123rf.com-illusztráció

24 óra