Itt a lista: ezek a legegészségtelenebb alvási pózok

Nagyjából mindenkinek megvan a kedvenc alvási pozíciója. Akadnak azonban olyanok, amelyeknek súlyos egészségügyi következményei vannak és érdemes lenne elkerülni.

Vannak, akik inkább a hátukon, mások a hasukon, az emberek többsége, körülbelül 60 %-a pedig a leggyakrabban az oldalán alszik. A különböző alvási pozícióknak azonban különböző előnyei, és néha hátrányai is vannak. Érdemes tehát tudni róla, melyiknek milyen hatása van a szervezetünkre. 

Jobb oldal

Az emberek többségénél a szív a test bal oldalán található. Ha ők a jobb oldalukon alszanak, a szívnek keményebben kell dolgoznia, hogy "felfelé" pumpálják a vért. Sokunknak a gyomorégés kellemetlen érzése is ismerős lehet. Ha a jobb oldalunkon alszunk, nagyobb valószínűséggel szenvedünk tőle. Ennek oka, hogy a gyomorból származó maradék könnyebben fel tud jutni a nyelőcsőbe.

Fotó: 123rf.com

Bal oldal

A bal oldalon alvás enyhítheti a hátfájást és megelőzheti a horkolást. A lépet is tehermentesíti, amely szintén a test bal oldalán található. A nyirokrendszer által szállított salakanyagok ugyanakkor könnyebben eljutnak a léphez, sőt, a gyomrunkra és a hasnyálmirigyünkre is pozitív hatással van. Ebben a testhelyzetben ugyanis az emésztőnedvek és az enzimek is jobban ki tudják fejteni a hatásukat.

De mi van, ha hason, vagy háton szeretsz aludni? Ez is kiderült!

Lapozz a folytatásért!

24 óra