Térfigyelő kamera rögzítette a gyerekrablást: a felbőszült apával azonban senki nem számolt

Az autó vezetője ezután hátramenetbe kapcsolt, hogy elmeneküljön, de az elszánt apa belekapaszkodott az ajtóba. Több méteren át vonszolták magukkal a férfit, majd elfogyott az ereje és az úttestre zuhant -  írja a New Straits Time.

Az apuka újra autóba pattant, és a rablók után eredt. Ők azonban áthajtottak egy piros lámpán és szem elől vesztette őket. Szerencse a szerencsétlenségben, hogy az emberrablók feltehetően a bátor apa fellépése miatt néhány kilométerrel arrébb az autójukat és a gyereket is hátra hagyták és gyalog menekültek tovább. A 7 éves kisfiúnak nem esett baja, az apa azonban súlyosan megsérült. Az arcán, a kezén, sőt, fogait is elvesztette - írja az Asia One.

Aztán megdöbbentő dologra derült fény. A rendőrségi vizsgálatok szerint az apa egyik üzlettársa tervelte ki a gyerekrablást, és felbérelt emberekkel végeztette el ezt a munkát. Arra is fény derült, 300 ezer malajziai ringgitet, azaz körülbelül 22 millió forint váltságdíjat akarta a fiúért cserébe.

Fotó: Facebook/Asan Kayo

A rendőrség a három elkövetőt még keresi.

Címlapfotó: Facebook6SingaporeIncidents

VIDEO
Kedvenceikről meséltek a kutyabarát sztárok

24 óra