Íme, ők a Power of Love – A szerelem ereje szereplői - Fotók

Alig egy hete jelentette be a Super TV2, napi párkereső realityt indít, a csatorna máris bemutatta. szereplőket.

"Napi párkereső realityben debütál műsorvezetőként a képernyőn Szorcsik Viki. A színésznő a Power of Love – A szerelem ereje háziasszonyaként a társra – és persze a nagy összegű főnyereményre – vágyó fiatalok mindennapjait kíséri és mutatja be a SuperTV2 nézőinek" - így kezdődött a csatorna közleménye augusztus végén, azóta pedig már az is kiderült, a jövő héten képernyőre is kerül a Super TV2 új műsora. A produkció házigazdája Szorcsik Viki lesz, aki részt vett már valóságshowban, de műsorvezetőként először próbálja ki magát egy ilyen nagyszabású műsorban.

"Nagyon izgatott vagyok, bevallom, mert ez egy újfajta szerep nekem, amiért igazán hálás vagyok. Teljesen más közeg, mint a sorozatok vagy a színház világa, és ahogy közeleg az időpont, egyre jobban izgulok, de remek stáb vesz körül, és nagyon kíváncsian várom a találkozást a szereplőkkel is" - nyilakozta akkor Szorcsik Viki. A műsor több országban is nagy sikerrel fut, a különlegessége, hogy a fődíjat nem a párok, hanem egy szereplő kaphatja majd meg. A játékosok nem lesznek elvágva a külvilágtól, egy stúdióban töltik majd a napjaikat, de a műsoron kívül nem találkozhatnak.

S hogy kik a lányok és a fiúk? A csatorna most erről is lerántotta. a leplet! 

FOTÓK: íme a Power of Love szereplői - Ismerős arcok is felbukkannak
  • Power of Love szereplők Super TV2
  • Power of Love szereplők Super TV2
  • Power of Love szereplők Super TV2
  • Power of Love szereplők Super TV2
  • Power of Love szereplők Super TV2
  • Power of Love szereplők Super TV2
  • Power of Love szereplők Super TV2
  • Power of Love szereplők Super TV2
  • Power of Love szereplők Super TV2
  • Power of Love szereplők Super TV2
  • Power of Love szereplők Super TV2
  • Power of Love szereplők Super TV2
  • Power of Love szereplők Super TV2
  • Power of Love szereplők Super TV2

Címlapfotó: Super TV2

24 óra