Gálvölgyi-ügy: véget ért a mentőszolgálat vizsgálata - Mindenkire hatással lesz

Véget ért az Országos Mentőszolgálat belső vizsgálata az úgynevezett “Gálvölgyi-ügyben” - tudta meg a Naphire.hu.

Újabb fejleményekről adott hírt a Naphire.hu az úgynevezett Gálvölgyi-üggyel kapcsolatban. Emlékezetes: május 10-én hiába hívtak mentőt a színészhez a rokonai, az nem érkezett meg. A két lánya így kocsival vitte kórházba a színészt. A rendőrség yomozást indított, amit bűncselekmény hiányában megszüntettek, az ügyészség azonban újra elrendelte azt. Az Országos Mentőszolgálat vizsgálatának eredményéről pedig most a Naphire.hu szmolt be.

“Az Országos Mentőszolgálat minden részletre kiterjedő vizsgálatot folytatott a mentőkhöz 2023. május 10-én délelőtt érkezett segélyhívás fogadása kapcsán. A vizsgálat során sor került a telefonbeszélgetések hanganyagainak elemzésére, a számítógépes rendszerekben rögzített egyéb adatok, szabad mentőkapacitás ellenőrzésére és az érintett mentődolgozók meghallgatására is" - kezdi a közleményét az OMSZ, majd azt is leírják:

"Az intézkedések szakmai értékelése szerint a segélyhívást fogadó mentésirányító rosszul döntött, amikor a bejelentőtől kapott információk alapján az esetet nem az életveszélyes kategóriába („P1 riasztás”) sorolta. Ennek következtében a rendelkezésre álló és riasztható rohamkocsi azonnali kiküldésére nem került sor. Egy másik mentésirányító az ismételt hívások kezelésekor kommunikációs hibát vétett. A felelősség megállapítása elmarasztalást vont maga után."

A közleményük azonban itt nem ért véget: kiderült, minden mentésirányítóra hatással lesz a döntésük.

Lapozz a folytatásért!

24 óra