Mérgezési botrány! Megvizsgálták a tejeket, itt az eredmény!

Nagy vihart és riadalmat keltett az úgynevezet tejmérgezési ügy: egy ismeretlen bűnöző több áruházláncnak is írt, amennyiben nem fizetnek neki, megmérgezi a tejeket.

Mint ahogyan azt korában megírtuk, az Auchan és a Spar is jelezte, kaptak fenyegetést, és azonnali hatállyal vissza is hívtak több terméket, valamint azt esetet jelentették a rendőrségnek és a Nébih-nek. A Nemzeti Nyomozó iroda külön nyomozócsoportot hozott részre az ügy felderítésére. 

VIDEO
Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel

Most kiderült, az érintett termékeket már be is vizsgálták. Az eredményt Helik Ferenc, Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal kiemelt ügyek igazgatóságának vezetője mondta el a Klubrádiónak.

„Fenyegetőzés volt, de más nem, senki nem mérgezett meg magyar boltokban kapható tejeket” - mondta, és azt is elárulta, több magyar élelmiszerlánc is hasonló fenyegetést kapott és minden ilyen esetet komolyan vesznek.

 

24 óra