Bezár
2020. április 24-én 1 óra 30 perc körül érkezett bejelentés a rendőrségre, a telefonáló azt közölte, baltával végzett két ismerősével. A kiérkező járőrök a helyszínen elfogták, majd előállították Z. Józsefet. A 65 és a 49 éves sértetten már nem tudtak segíteni. A helyszíni és a halottszemle azóta is tart.
Forrás: Police

Előző Következő