"Tavaly nyáron egyértelművé vált, hogy anyukám olyan állapotban van, hogy nem élhet egyedül, szakszerű ápolásra és 24 órás felügyeletre szorul. Idén januárban, hosszú keresés után találtam rá az alcsútdobozi ápolási otthonra, rengeteg ilyet megnéztem, borzalmas tapasztalatokat szereztem máshol, de itt végre tisztaságot, rendet és szakértő, törődő személyzetet találtam. Anyut a lenti, zárt, demens részre helyezték. Aztán telt-múlt az idő, anyu, mivel nagyon figyeltek arra, hogy rendszeresen szedje a gyógyszereit, sokkal stabilabb állapotba került, mint amikor beköltözött. Aztán hónapok után lett egy üresedés, és felkerült a “normál” ápolási osztályra, mivel az állapota ezt indokolttá tette. Boldog volt, minden nap nagy sétákat tett az otthon körül, leveleket, bogyókat gyűjtött, soha nem ment túl azon a határon, amit mondtak neki. Majd egy bő hete kicsit zavart lett, furcsán kezdett viselkedni, épp ezért hívtak hozzá egy pszichiátert, aki alaposan megvizsgálta, kikérdezte, tesztelte, és olyannyira rendben találta, hogy egyáltalán nem tartotta indokoltnak a zárt részbe való visszahelyezését. Tehát orvosi döntés alapján maradt a nyitott részlegen. Engem mindenről folyamatosan tájékoztattak az otthon munkatársai, és egyeztettem velük. Amikor 31-én kiderült, hogy elment, az otthon vezetői és dolgozói egyénileg is elkezdték a keresést, nappal, éjjel, folyamatosan kutattak utána, bejárták a környéket, a megyét, minden lehetséges helyet. Mindent megtettek, hogy megtalálják. Hálás vagyok nekik, mert anyukámat szerették, odafigyeltek rá, fogták a kezét, beszélgettek vele, nem mint egy beteget, hanem mint egy embert, egy barátot, egy kedves nagymamit, úgy kezelték. A példátlan összefogás és rengeteg segítség ellenére, sajnos, nem sikerült időben megtalálni. Köszönöm szépen még egyszer mindenkinek!" - írta Sárik Péter. A Bors pedig azt is megtudta, miért veszhette életét az édesanya és hol találhatták meg.