Leleplezték: Erzsébet királynő megváltoztatta unokája nevét

Megdöbbentő titokra derült fény: Erzsébet királynőnek nem tetszett az unokája neve, kötelezte a szülőket, változtassa meg.

Nem akármilyen hír kavarja fel a brit királyi család rajongóit és a közvéleményt. Nyílt titok, az uralkodóház tagjai szigorú protokoll szabályok szerint élik a mindennapjaikat, ezek alapján pedig Erzsébet királynőt a leszármazottaknak arról is tájékoztatniuk kell, mlyen nevet szeretnének adni az utódjaiknak. Ami első pillantásra puszta formalitásnak tűnik, az bizony egyszer már névváltoztatást is eredményezett. 

Köztudott: András herceg és Sarah Ferguson első lánya 1988. augusztus 8-án született. A világnak akkor két hetet kellett várnia arra, hogy megtudja, hogyan fogják hívni a királynő ötödik unokáját. Csak ezt követően jelentették be a nevet: Beatrice.

A The Sun című lap derítette ki, a szülők valójában az Annabel nevet választották a kislánynak, de Erzsébet királynő megvétózta ezt. Úgy érezte, ez a keresztnév túl modern - így kötelezte Andrásékat, s végül a Beatrice névben állapodtak meg.

Címlapfotó: Profimedia/RedDot

24 óra