Súlyos balesetet szenvedett a magyar autóversenyző - az életéért küzdenek

Fának ütközött Kecskemét határában, a tűzoltók feszítóvágóval szabadították ki a kocsijából.

Kedden a katasztrófavédelem tájékoztatása szerint egy személyautó fának ütközött Kecskemét határában, a Kiskőrösi úton, az Alsószéktói tanyák közelében - szúrta ki a Blikk.hu. "Egy, a járműbe beszorult embert a kecskeméti hivatásos tűzoltók feszítővágó segítségével emeltek ki, és adták át őt a mentőknek. A beszorult férfitől kiderült, hogy egy, a hazai autósportban közismert figura, akinek felépüléséért rengetegen szorítanak." - írja a lap, majd meg is nevezik az autósport népszerű versenyzőjét.

Kelő Gere Lászlóért, vagy ahogyan a versenytársai is ismerik, Latyakért összefogott a szakma, mivel életveszélyes az állapota és vérre van szüksége, gyűjtést indítottak neki.

"Tisztelt rally-s társak! Sürgős segítséget kérünk! A mai napon Kelő Gere László (Latyak) súlyos, életveszélyes állapotba került egy baleset miatt.

SÜRGŐSEN VÉRRE VAN SZÜKSÉGE A TÚLÉLÉSHEZ!!!

Kérünk minden jóérzésű Olvasónkat, jöjjön el holnap reggel Kecskemétre (2021.12.22) 9-órától vért adni a régi sztk véradó épülétébe a Piaristák tere 7-be (a piac felőli oldalról kell bemenni), hogy megmentsük Latyak életét!
Kérdés esetén ezt a számot hívjátok : 06205104087
Várunk mindenkit vércsoporttól függetlenül.

Vagy az ország bármely véradási pontján irányított véradásra.
Fontos, hogy név szerint Kelő Gere Lászlónak adjunk vért!

TAJ szám: 033-180-582
Születési dátum: 1975.06.23

Köszönet a Család és Latyak nevében."

- írja a DuEn Rally oldala a Facebook-on.

Címlapfotó: Facebook/orszagosmentos-illusztráció

24 óra