Szakított gyermeke apjával a magyar színésznő!

Jordán Adél és Keresztes Tamás szakítottak - írja a Story.

A hetilap információi szerint színházi berkekben már jó ideje nyílt titok, hogy Jordán Adél kapcsolata gyermekének apjával, Keresztes Tamással véget ért. A páros ugyanabban a színházban játszik, de úgy látszott, nem zavarja őket a közös munkahely, ám mindez azóta megváltozott.

"Romló kapcsolatukban korábban Tamás jelezte, hogy pihenőre van szüksége, majd Adél mondta azt, hogy el szeretné különíteni a munkahelyét a magánéletétől. Többen úgy hitték, szeptemberre megoldódik a problémájuk, de ez nem így lett." - idézi a hetilapot a Blikk.

"Amikor a nyári szünetről visszajöttünk, már egyértelmű volt mindenki számára, hogy Adél és Tamás szétmentek. Próbák, előadások után már nem együtt mennek haza, s – hogy úgy mondjam – szépen lassan mindenkinek leesett a tantusz" 

- mesélte egy bennfentes a hetilapnak.

Címlapfotó: 123rf.com/illusztráció

24 óra