Csont és bőr: bedrogozva, tolókocsiban fotózták le az Amerikai pite sztárját - Fotók
Az egyik legszexibb szereplője volt a legendás filmnek, 50 éves korára ebből semmi nem maradt. Nem elég, hogy az örökös testképzavar egy élő roncsot csinált belőle, most drogbotrányával került a címlapokra.
Vicky
Már jelentős tapasztalattal, 23 évesen kapta meg élete leghíresebb szerepét, az Amerikai pite szexi Vicky-je lett. A film néhány évre el is látta munkával, utána azonban már nem kapkodtak érte a producerek, Tara Reid pedig ezért önmagát kezdte el hibáztatni. Leginkább a külsejét, így drasztikus döntések sorozatát hozta meg.
Csont és bőr
Tara Reid az elmúlt években a leginkább akarata ellenére szerepelt a címlapokon. A róla készült paparazzi képek sokkolták a világot. Nem elég, hogy rendszeresen feküdt kés alá, hogy plasztikáztasson, folyamatosan fogyókúrázott, aminek az eredményeképpen csont és bőr lett. Az elmúlt néhány évben látszólag megpróbálta összeszedni magát, néhány esemányen is megjelent, most azonban újabb sokkoló képek készültek. Mentősök egy tolókocsiban, bedrogozva viszik el egy hotelből.
Tara Reid megdöbbentő történettel magyarázza, mi történt vele.


















