Itt az újabb magyar sztárbaba: különös nevet kapott a szüleitől - Fotó

Végül azt is elárulták, miért erre a különleges névre esett a választásuk.

“Ede Andris nagypapája volt, Somos Ede - ezért kapta a mi kisfiúnk is ezt a keresztnevet. A Fülöp nevet meg én szerettem volna, mert ez évek óta az én kedvenc fiúnevem” - mondta Eszter, majd a párja kiegészítette:

“Nagyon tetszett, az, ahogy mondja a nagyanyám a nagyapámnak, hogy “Edikém”.

Nagyon szeretetteljesen mondta mindig, a nagyim volt a csupa szeretet - a nagypapámmal ellentétben, aki egy fehér köpenyes, a családban morózus, a betegeinek pedig elragadó ember volt. Ráadásul az Ede visszafelé is ugyanaz és nekem ez tetszik” - magyarázta Somos András. Az ifjú szülők nagyon hálásak az orvosaiknak, Csaba Ákosnak és Somos Péternek, és a nővéreknek, Erikának, Ágnesnek és Katinak is.

Címlapfotó: ATV

24 óra