28 éve az egész világ az ő dalukra tombolt: ma senki nem ismeri fel ezt a 64 éves férfit - Fotók

A megfejtés: a Chumbawamba és a Tubthumper című dal. A banda énekese pedig az 1997-es megjelenéskor egy bizonyos Dunstan Bruce volt, aki idén szilveszterkor a 65-öt tölti majd.

A zenekarra mindig is jellemző volt a humor, erre a legtöbb albumuk címe is utal. "Hivatalosan elfogadott tény, hogy a nevük semmit nem jelent, azonban egy interjúban a zenekar egyik tagja elmondta, hogy a Chumbawamba név egy álmából származik, ahol a vécékre "chumba" és "wamba" volt kiírva, "nők" és "férfiak" helyett" - írja a Wikipedia.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Dunstan Bruce (@dunstanbruce) által megosztott bejegyzés

VIDEO
Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel

A róla szóló bejegyzés szerint Bruce-nak van egy filmgyártó cége is, sőt, közreműködött a Channel 4 által készített „Whatever: A Teenage Musical” című műsorban, valamint több dokumentumfilmen is dolgozott. Többek között a „This Band Is So Gorgeous!: Sham 69 in China” – a Sham 69 punkzenekar kínai turnéjáról. Ez utóbbit jelölték a „Legjobb zenei dokumentumfilm” díjra a 2012-es Amszterdami Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon.

Címlapfotó: Instagram/dunstanbruce

24 óra