Hatalmasat villantott Mr. Bean 28 éves lánya - Apja hasonmása, de összevesztek - Fotók

Megromlott a lányával a kapcsolata Mr. Bean-nek, miután egy új szerelem kedvéért elhagyta a családját és ismét apa lett az angol színész. Pedig ma már le sem tagadhatná a 28 éves Lily-t.

A Mr. Bean karakterével világhírűvé lett Rowan Atkinson huszonnégy éven át élt boldog házasságban Sunetra Sastry-val, majd nyolc évvel ezelőtt váratlanul szétmentek. Persze, nem kellett sokat várni és kiderült, a brit komikus megismerkedett egy tőle 26 évvel fiatalabb színésznővel és egymásba is szerettek. Rowan Atkinson és Louise Ford kapcsolata az elmúlt években is harmonikus maradt, pedig a 42 éves nőt sokan féltették a színésztől. Hat éve pedig megszületett első közös gyermekük, Isla. 

via GIPHY

Felhőtlenül mégsem lehet boldog Mr. Bean: első házasságából született ugyanis egy fia és egy lánya is, utóbbi pedig ma már hallani sem akar róla, sőt, a nevét is megváltoztatta. A szépségével is híressé lett Lily-t annyira megviselte, hogy édesapja elhagyta őket, hogy azóta hallani sem akar róla. Sőt, hogy ennek nyilvánosan is hangot adjon, a családnevét is megváltoztatta, és Atkinson helyett Sastry-ként építi a karrierjét. Néhány éve a gyönyörű lány a gyönyörű hajától is megvált egy időre, és művészként, énekesnőként építgeti karrierjét.

Friss képe felrobbantja a közösségi oldalakat, sokak szerint apja kiköpött mása! Hatalmasat vilantott...

FOTÓK: Le sem tagadhatná a lányát Mr. Bean - Lily hatalmasat villantott
  • Mr. Bean Lily Sastry apa
  • Mr. Bean Lily Sastry apa
  • Mr. Bean Lily Sastry apa
  • Mr. Bean Lily Sastry apa
  • Mr. Bean Lily Sastry apa
  • Mr. Bean Lily Sastry apa

Címlapfotó: Profimedia/RedDot

24 óra