Vége: ezért szakított valójában Marics Peti és Tóth Andi

A Blikk híre szerint szétköltözött Tóth Andi és Marics Peti. Kiderült az oka is.

Hetek óta hűvösebben viselkedtek egymással, ha pedig a közösségi oldalaikra nézünk, a közös posztok jó ideje elmaradtak. Talán nem véletlenül. A Blikk híre szerint Tóth Andi és Marics Peti kapcsolata válságba került, utóbbi már el is költözött abból az ingatlanból, amit közösen találtak maguknak Budán és amiről az év elején Andi még boldogan mesélt. A lap azt írja, információikat több, egymástól független forrás is megerősítette.

"Úgy tudjuk, a sztárpár tagjai között már hetek óta megromlott viszony egyik fő oka lehet Andi féltékenysége, amely egyre feszültebbé tette Petit. Többször adódott ebből vitájuk, ám úgy tűnik, most nemcsak szimpla mosolyszünet van közöttük" - írja a lap és a pár egy közeli barátjára hivatkozva azt állítják: a kapcsolatuknak nincs jövője.

Egy másik forrás szerint Tóth Andi nagyon ragaszkodó, Marics Peti pedig ragaszkodik a függetlenségéhez a kapcsolaton belül is. "Ezt többször jelezte Andinak, de nem történt változás, és ebből elege lett" – magyarázta a barát, aki megerősítette: Peti elköltözött és a közös kutyájukat is ott hagyta. A TV2-ben is nyílt titok már állítólag a szakítás, a Sztárban sztár-ban viszont igyekeznek az érintettek semmit nem kommunikálni erről.

Címlapfotó: Instagram/mrricch_official

VIDEO
Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat

24 óra