A koncertjén mutatott a telefonján egy képet a férfi Adele-nek, azonnal eleredtek a könnyei - Videó

Január 27-én, csak úgy, mint mindig, Adele az egyik romantkus dalát énekelve sétált be a közönség sorai közé. Aztán meglátott egy férfit, aki a telefonján egy fotót mutatott neki.

Amint Adele meglátta a képet, azonnal összeszorult a a szíve, szemmel láthatóan az éneklést is alig tudta folytatni. Majd a dal előadása után, a színpadon adott magyarázatot a történtekre. A telefonját magasba emelő idős férfi ugyanis nem volt ismeretlen as zámára. "Amikor a sorok között megyek, azt kívánnám, bárcsak láthatnátok, amit én. Minden este beszélek néhány emberrel, aztán látom is ezeknek az embereknek a kis történetét. Itt van egy férfi, ott fent, látjátok? A telefonját emeli a magasba. Azt hiszem, hogy a felesége van a telefonján, és nem hiszem, hogy ő itt van. Ez egyszerűen felkavart. Úgy tűnik, mintha egyedül lenne ma itt. Annyira nagyon sajnálom. Őszinte részvétem" - mesélte a könnyeit törölgetve Adele.

Azaz a bácsi és a felesége története nem volt ismeretlen a számára, s azonnal tudta, amikor meglátta a képet, hogy a néni elhunyt, de a férje lélekben őt is elhozta a koncertre. A kamera mindent rögzített!

Címlapfotó: Instagram/officialadelefanpage

24 óra