10 milliós per: Lagzi Lajcsi ezért tervezi MC Hawer ellen

A "Mikor a vodka a fejembe száll" című dal miatt áll a bál a mulatós világban. Lagzi Lajcsi azt állítja, MC Hawer lenyúlta tőle.

Galambos Lajos véletlenül jött rá, évek óta egy forint jogdíjjat se kap a fent említett dal után. Pedig a nótát ő és Hoffmann Sándor írta. A mulatós sztár a Blikknek mesélte el a történetét, amiből az is kiderült, nem kizárt, MC Hawer zsebében landolt az a közel 10 millió forint, amit Lajcsi most hiába keresett. "1999-ben egy esküvőn léptem fel, ahol a mulatozó fiatal hölgyek megkértek, írjak nekik egy dalt, de a kedvenc italuk, a vodka is legyen benne a nótában. Még aznap éjjel, hazafelé megszületett a Mikor a vodka a fejembe száll úgynevezett bemondása, azaz a refrén és a dallam is" – mesélte a lapnak Lajcsi, aki szerzőtársával le is jelentette a nótát és meg is kapta rá a védettséget. Sőt, egy kazettáján meg is jelent.

Nemrég azonban az eszébe jutott, régen látta a listán, amelyen a jogdíjait részletezik. Gondolta, utána jár az okának. "Felhívtam a jogvédő irodát, akiktől azt a tájékoztatást kaptam, hogy MC Hawer tradicionális dalként jelentette le ezt a slágert. Ez annyit jelent, hogy ez egy olyan dal vagy népdal, amelynek nem megállapítható a szerzője" – mondta feldúltan Lajcsi a Blikknek, állításait pedig hivatalos papírokkal is alátámasztotta. 

A trombitás sztár azt mondja, nem hagyhatja ezt tovább, a pertől sem riad meg. MC Hawert pedig hiába keresték, nem reagált.

Címlapfotó: Profimedia/RedDot-Instagram/mchawer

VIDEO
Szerelmi horoszkóp

24 óra