Szomorú hírt közöltek Weisz Fanniék

Néhány hónappal azok után, hogy a bíróság kimondta Weisz Fanni és Hagymásy Péter válását, most ismét szomorú hír érkezett. 

Hivatalosan októberben mondták ki a válását, azóta volt férje már eljegyezte Nádai Anikót és azt is bejelentették, rövidesen gyermekük születik. Emlkezetes, a hazai sztárvilágban páratlan dolog történt anno Weisz Fanniékkal. A férjével szakító modell a Nádai Anikóval szakító férfivel, Gergővel jött össze. Anikó pedig Fanni párjával esett szerelembe.

A jelek szert a "párcserével" csak az egyik fél járt jól - friss hír: Weisz Fanniék szakítottak.

„Sziasztok! Rengeteg kérdés érkezett a témában, és szeretnénk tisztázni végre. Fanni és én már egy ideje nem alkotunk egy párt. Szeretetben váltunk el, és továbbra is mindenben számíthatunk egymásra. A magánéletünket ezután sem szeretnénk megosztani a nyilvánossággal, ezért szépen kérünk mindenkit, de főleg a sajtó képviselőit, hogy ezt tartsák tiszteletben. Köszönjük szépen. Fanni és Gergő” – közölték a Blikk híre szerint a közösségi oldalukon, a lap megkeresésére pedig Fanni meg is erősítette a hírt, majd hozzátette: többet egyelőre nem szeretne mondani.

Címlapfotó: Facebook/weiszfanniofficial

24 óra