FOTÓK: 4 évesek lettek George Clooney ikrei - a rajongók szerint az apjukra hasonlítanak!

Négy éve már, hogy megszülettek George Clooney és Amal Clooney ikrei, a sztárpár azóta sem nagyon mutogatta őket a világnak. Most a como-i tónál csípte el őket egy paparazzi.

George és Amal Clooney gyermekei, Ella és Alexander sokáig ismeretlenek voltak a rajongók számára, egyikőjüket azonban egyéves korában egy paparazzi megörökítette. Hogy melyikükről lehetett szó, az is csak később derült ki: a fotón a pici Ella volt látható, aki azonnal a bulvárlapok címlapján landolt, hiszen első ránézésre úgy nézett ki, mintha az apja pici klónja lenne.Az már korábban kiderült, hogy George Clooney nagyszerű apuka. Ő ugyanis gondosan ügyelt rá, hogy az első szó, amit a gyermekei megtanulnak, a "mama" legyen. Hiába, ha valaki, ő ért a női szívekhez és lélekhez. 

Aztán bő két éve egy paparazzi is sikerrel járt: mindkét Clooney-gyerkőcöt sikerült lekapnia egyszerre. Alexander és Ella édesanyja karján ülve lett megörökítve, akkor láthatta őket először egyszerre a világ.  Most újabb kép készült az ikrekről: Clooney és csaldja két éve, a pandémia óta nem járt a Comói-tónál fekvő villájukban. Most ismét útra keltek, egy lesifotós pedig résen volt, és meg is örökítette a családot. Ella és Alexander hatalmasak már, és a rajongók szerint nagyon hasonlítanak a szüleikre. 

A családról készült kép futótűzként terjed a neten!

Íme a legfrissebb kép a Clooney-ikrekről - tündéri család!
  • Clooney-házaspár
  • Amal Clooney és az ikrek.
  • Clooney-család

Címlapfotó: Profimedia/RedDot

VIDEO
Ha ezt csinálja a mobilod, éppen most lopják az adataidat

24 óra