Dobrády Ákos apa lett - gyönyörű nevet kapott a kisfia! - Fotó

Apa lett a TNT énekese - Dobrády Ákos egy fotó kíséretében kürtölte világgá az örömét.

Dobrády Ákos apa lett! Az énekes egy megható bejegyzésben osztotta meg örömét a világgal, amelyből kiderült, kisfia született, akinek gyönyörű nevet adtak. 

Sok szép élményben volt már részem, de a tegnapi csodát nem lehet szavakba önteni, ezt valóban át kell élni!

2021 06. 06-án, 13.07 perckor világra jött Dobrády Bende Mór! Isten hozott kisfiam!! Anya is, baba is jól vannak!! Az Apa meg azt sem tudja, melyik bolygón..." - írta a Facebook-oldalán.

Március végén robbant a hír a sajtóban, az énekes a párjával sejtelmes fotókat osztottak meg Facebook adatlapjuk történetében. A képen az énekes új párjának már látható pocakja volt, a sztár pedig nagy örömmel ölelte azt át - írta meg akkor a Blikk híre alapján a Femcafe.hu. Ugyan kapcsolatuk még friss volt, de már akkor is úgy tűnt, nagyon komolyan gondolják a családalapítást. Tavaly decemberben Ákos még maga sem gondolta, hogy hónapokon belül apa lesz, akkor még a következőképpen nyilatkozott:

"Továbbra sem tettem le a gyerekvállalásról, de addig is a bátyám gyerekein gyakorolhatok. Hárman vannak, és ha minden jól megy, karácsonykor együtt ülhetünk az ünnepi asztalhoz, noha a szüleim csak az interneten keresztül csatlakoznak" - mondta akkor.

Szívből gratulálunk!

Címlapfotó: Facebook/tntdobradyakos

24 óra