Súlyos vádak Nagy Feró ellen!

A Dal versenyzőjét plágium miatt zárták ki, most A Dal zsűritagja magyarázodhat hasonló okokból.

Petruskának azért kellett távoznia a dalversenyből, mert egy szakértő szerint a szerzeménye plágium. Már majdnem el is felejtettük a néhány nappal ezelőtti botrányt, most itt az újabb, talán sokkal kellemetlenebb. A Bors egyik olvasója ezt követően hozta nyilvánosságra, hogy szerinte pedig a Nagy Feró nevével fémjelzett Beatrice egyik legnagyobb slágere, az Azok a boldog szép napok is plágium.

A Bors forrása meg is nevezte a Gene Loves Jezebel együttes Motion of Love című számát. Az internetezők pedig nekiestek A Dal zsűritagjának, Nagy Ferónak, aki az eset kapcsán megszólalt.

Nagy Feró állítja, még csak nem is hallott az angol együttesről. Igaz, ő csak a szöveget szerezte. „Attól még, hogy előbb adták ki, lehet, hogy mi előbb megírtuk, ők hallották meg tőlünk, és ők lopták el tőlünk. Nem létezik, hogy mi lopott nótát adtunk elő valaha is." – mondta Feró a lapnak. "Ez egy senkiházi zenekar, ha valaki lopott, akkor ők voltak, de én nem hallom benne a mi zenénket” – zárta le a vitát.

24 óra