Keményen visszavágott: élő adásban alázta barátnőjét Pintér Tenya!

Szerdán reggelt forrtak az indulatok a Mokka stúdiójában, a helyzet azóta sem sokat javult.

Pintér Tibor szerint szerelme reggelente mindig ilyen, ezért lehetett szótlan és feszült Frida a Mokka szerda reggeli élő adásában. A fiatal lány nem nagyon akart beszélni, de amikor megszólalt, azt állította, a párja kényszerítette, hogy vegyen részt a TV2 A legbátrabb páros című műsorában. A beszélgetés végén pedig felpattan, és mielőtt kirohant a stúdióból, jól hallhatóan odaszólt Tenyának: "hülye f.sz!"

Most újabb fejezet nyílt a pár szócsatájában. Tenya ma reggel a Rádió 1 Balázsék című műsorában adott interjút, és bizony nem kímélte kedvesét.

"Higgyétek el, nem csak a korkülönbség itt a probléma. Az a helyzet, hogy volt már húszévesből nagyon intelligens, és jó szociális érzékenységű barátnőm, na ő nem az. Butaság lenne most itt kamuzni, de meg kell hogy védjem. A legnagyobb értéke ennek a kislánynak az, ami a legnagyobb hibája a XXI. században – remélem hallja –, hogy mocskosul őszinte. Mindent elmond, csak nagyon rosszul kommunikálja ezt." - magyarázta Tenya az éterben, de azt is hozzátette: csak azért nem mondja a párjára, hogy bunkó, mert nőkre nem illik ilyet mondani.

 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 
 

Tibor Pintér (@tibor.pinter.906) által megosztott bejegyzés,

VIDEO
Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel

 

A hangfelvételt ide kattintva hallgathatod meg!

24 óra