Megszólalt! Ezt mondta Kósz Zoltán az őket erőszakkal vádoló kislányról!

Súlyos tévedéseket tartalmaznak az állítása szerint megerőszakolt kislány által leírtak - állítja a sportoló.

Emlékezetes, pár napja egy 13 éves lány története rázta meg az országot: ő azt állítja, 11 évesen hosszú időn át két ismert sportoló fajtalankodott vele. A sajtóban néhány nappal később fel is bukkant a két név, a rendőrség pedig nyomoz.

Most az egyik megnevezett sportoló, Kósz Zoltán részletesen elmondta az állápsontját az ügyben. És a kislányról is meglepő dolgokat árult el. Az ügy már januárban elkezdőött. "A társam ekkor kapott egy MMS-t a kislány édesanyjától, amiben egy kézzel írt feljegyzés volt. Ebben a lány egyes szám első személyben leírja, hogyan létesített szexuális kapcsolatot Zsolt bácsival. A társam ezután felvette a kapcsolatot az édesanyával, hogy ezek nagyon ko­moly vádak, amiket tisztázni kellene" – mondta Kósz a Borsnak. Hozzátette: korábban is voltak gondok a kilencéves kora óta a klubjukban sportoló lánnyal. Állítása szerint pénzt lopott a csapattársaitól az öltözőben, amiből rendőrségi feljelentés is lett.

A lányt akkor nem rúgták ki. 

"Én nem tudtam az MMS-ről mindaddig, amíg Zsolt nem szólt, hogy újabb üzenetet kapott. Ebben már engem is megnevezett a gyerek. Ekkor újból megpróbáltuk felvenni a kapcsolatot az édesanyával, aki elmondta, a kislány három éve mentális képzésre járt. Mi azonban próbáltunk volna neki ajánlani egy másik pszichológust, mert a jelek szerint a szakember módszerei nem voltak elég hatékonyak. A szülő azonban ezt megtagadta, nem volt hajlandó találkozni velünk" – mondta a lapnak Kósz Zoltán.

A sportoló azt mondja, a lány kézzel írott "vádjában" is olyan életszerűtlen dolgok vannak, amik alapján ez az egész meg sem történhetett volna így. A rendőrség egyelőre nem kereste meg őt, a kislány családjával pedig jó volt a viszonyuk mindig. A hazugságvizsgálót is vállalná.

 

24 óra