Kibékültek! Újra jegyben jár a magyar sztárpár!

Iszak Eszti újra viseli a jegygyűrűjét, amelyet Dobrády Ákostól kapott – szúrta ki a Blikk.

A pár két éve szakított, azóta egyikőjük sem bukkant fel más társaságában. A Blikk most azonban kiszúrta, hogy Eszter újra viseli azt a gyémánt gyűrűt, amivel Ákos négy éve eljegyezte. Sőt, a lap szerint azóta már a pár esküvőjéről is pletykálnak. 

"Tanultak a hibájukból, ezúttal nyilvánosan nem hangoztatják, hogy megint jegyben járnak, de nagyon boldogok" – tudta meg a lap, és forrásuk azt is megerősítette: rövidesen esküvőre is sor kerülhet.

Ákos és Eszter 2011-ben jött össze, az énekes pedig 2014-ben Costa Rica tengerpartján kérte meg a lány kezét.

 

24 óra