Öngyilkos lett Baukó Éva egykori jótevője!

Hosszú hónapokon át szállást, ennivalót, pénzt kapott tőle, szerelme azonban viszonzatlan maradt. 

Végett vetett az életének H. Tibor, az a férfi, aki hosszú hónapokon át volt mentora, szállásadója Baukó Évának. A volt villalakó abban az időszakában még az alkohol rabja volt, így az időközben beleszerető férfi otthonában gyakoriak lettek a balhék, a rendőri intézkedések. 

"Amikor megismertem Évát, nem tudtam, hogy ki ő. Ám amióta itt lakik, nagyon sok a botrány. Rengeteget beszélgettünk, feljárt hozzám, sofőrködtem neki, az internetet is tőlem kapja. Próbáltam neki abban is segíteni, hogy kikerüljön abból a helyzetből, amiben van. De hiába, nem tudja, hol a határ, és amikor az utolsó utáni pohár is lecsúszik, kitör. Kiabál, mindenkit bánt. Nem egyszer avatkoztam közbe, amikor másokkal összeakaszkodott. Mindezek ellenére segíteni akartam, főleg azután, hogy beleszerettem." - mondta akkor a Borsnak a lánnyal való kapcsolatáról.

VIDEO
Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel

Most az is kiderült, az ötgyermekes H. Tibor perben állt az egyik fiával, aki ki akarta lakoltatni őt. Múlt héten is emiatt érkeztek hozzá rendőrök.

A TWN.hu úgy tudja, Tibor és egy fia álltak perben hosszú ideje. Állítólag ki akarták lakoltatni a férfit. Ő a múlt hét közepén egy nap így fel akarta robbantani a lakást, majd miután rendőröket hívtak rá, egy fegyverrel vetett véget az életének.

H. Tibortól egyébként az őt jól ismerő Nagy Alekosz is elbúcsúzott nyilvánosan. 

Ha segítség kell

Ha Ön vagy valaki a környezetében krízishelyzetben van, hívja (mobilról is) a 116-123-as, ingyenes lelkielsősegély-számot, vagy keresse fel azongyilkossagmegelozes.hu-t.

24 óra