Megvan az eredmény! Hazugságvizsgálóra tették a VV Fanni-ügy gyanúsítottját!

B. László egy hazugságvizsgálaton van túl. - írja a Blikk. Nem lehetett egyszerű a helyzete, hiszen korábban már sokféle állítás elhangzott a részéről Fanni eltűnése kapcsán. Most ezekkel kapcsolatban is egy gépre kötve kellett vallania.

B. László állítólag azért kereste fel november 20-án a lányt. Állami támogatást kaphatott volna utána ha mint munkáltató alkalmazza a lányt saját cégében. Egy közös ismerősük kérte arra, hogy vigye az ájult lányt egy helyre, ahol már várják. Ekkor készülhetett róluk a biztonsági kamera felvétele, amint az autójába teszi. Elment egy közeli építkezésre, ahol két férfinek adta át a lányt. Ezt követően Siófokra ment és semmit nem tud. 

VIDEO
Erre ügyelj, ha ülőmunkát végzel

A Blikk friss híre szerint a férfi a hazugságvizsgálaton megbukott!

"A vizsgálat során minden valószínűség szerint egy szakember segítségével végigvettek egy hosszú kérdéssort, amelyben többek között arra kellett válaszolnia a férfinek, hogy hogyan ismerkedett meg a lánnyal, mi történt pontosan Fanni eltűnésének időpontjában, hol járt az utána következő napokban, illetve megölte-e a lányt, s ha igen, hova rejtette annak holttestét." - írja a lap.

Itt tudod megnézni a férfi vallomását!

24 óra