Baukó Éva őrjöng - Berki Krisztián reagált a durva vádakra!

Berki Krisztián a TWN.hu-nak mondta el először a saját álláspontját! Ő előzetesen már azzal kezdte, Éva reggel már úgy érkezett meg a TV2-be, hogy mindenkinek elújságolta, alig aludt, mert szakított a párjával. De ez nem minden.

"A FEM3 Café nagyon fontos az életemben, ez nem csupán a munkahelyem, ez a második otthonom, a családom. Amikor megkértek engem, hogy vezessek Baukó Évával műsort, bár voltak bennem kételyek, természetesen tiszteletben tartva a csatorna kérését elvállaltam. Ahogy a mai adásban viselkedett, egyszerre volt számomra ijesztő és kiábrándító, az egész stáb számára nyilvánvaló volt, hogy Baukó Éva illuminált állapotban állt a kamerák elé. Sőt, ezt már a műsor előtt a szerkesztőkkel együtt jeleztük a csatornának. Ezért a műsorban láthatták a nézők, hogy több blokkot is egyedül kellett vezetnem. Próbáltam őt megvédeni saját magától, és úgy végig vinni a műsort, hogy a nézők ebből ne vegyenek észre semmit. Sajnos Baukó Éva ezt nem tette lehetővé, már élő adás közben is nekem ugrott, majd ezt vállalhatatlan hangnemben a folyosón is folytatta. Természetesen a fél stáb szemtanúja volt a vitánknak, ahogy arról próbáltam meggyőzni, hogy ilyen állapotban nem állhat kamerák elé, nem hozhat ilyen helyzetbe, sem engem, sem a csatornát." - mondta Berki a lapunknak.

24 óra