Ma már csak egy világítótorony emlékeztet erre az elsüllyedt európai szigetre
Németország északi partjainál, a Jade-öböl hullámai között egy magányos építmény hirdeti egy hajdan virágzó, ám a tenger által végleg elnyelt közösség emlékét.
Elnyelte a tenger
A Wilhelmshaven és Bremerhaven közötti öböl közepén magasodó Arngast világítótorony ma már csak navigációs segédeszköznek tűnik, ám valójában egy síremlék. A középkorban ezen a területen még lakott települések és tanyák álltak, amelyeket heves viharhullámok szakítottak el a szárazföldtől. Így jött létre Arngast szigete, amely hat négyzetkilométeres kiterjedésével egykor a térség legnagyobbja volt, ám a természet erőivel szemben esélytelennek bizonyult: a folyamatos erózió és az áradások miatt a 20. század elejére a sziget teljesen eltűnt a hullámsírban.
A szárazföld süllyedését követően, 1910-ben emelték a ma is látható, 30 méter magas világítótornyot, amely az egykori sziget utolsó hírmondója. Míg korábban világítótorony-őrök figyelték innen a vizet, ma már távirányítással működik, és kulturális műemlékként vigyázza a hajók útját. Az építmény különlegessége, hogy a látványa az árapály játéka szerint folyamatosan változik: dagálykor a nyílt tengerből emelkedik ki, apály idején viszont a végtelen iszapmező közepén állva mutatja meg magányát.
Bár a torony a nyugati partról is jól látható, a legbátrabbak vezetett túrák keretében gyalogosan is megközelíthetik a tövét. Ez a kirándulás azonban komoly fizikai kihívást jelent, hiszen a nemzeti park mély iszaplaposain keresztül vezető út több mint hét órát vesz igénybe. Arngast története így nemcsak egy különleges úti cél, hanem örök mementó is a természet kíméletlen erejéről és az emberi környezet múlandóságáról.
