Drónok csapódtak be a dubaji repülőtéren és a Burj al Arabot is eltalálták

Drónok csapódtak be a dubaji repülőtéren és a Burj al Arabot is eltalálták

Pánik a dubaji repülőtéren, találat ért egy terminált. Sőt, állítólag a világhírű dubaji Burj al Arabot is evakuálni kellett, miután egy rakéta csapódhatott bele.

Megtorlás

Miután az Egyesült Államok és Izrael közös katonai akciókat hajtott végre Iránban, a válaszra sem kellett sokáig várni: Teherán dróntámadásokat indított a Közel-Keleten megtorlásként. Azóta sorra érkeznek a drámai felvételek, többek között a dubaji nemzetközi repülőtérről is, amit szintén találat érhetett. Négy alkalmazott meg is sérült. A közösségi médiában található videókon jól látszik, hogy füst tölti meg a repülőtér terminálját, amely a világ egyik legforgalmasabb légikikötője.

Evakuálták az épületet

„A Dubai Airports megerősíti, hogy a Dubai Nemzetközi Repülőtér (DXB) indulási csarnoka kisebb károkat szenvedett egy gyorsan kezelt incidensben” – áll az ezzel kapcsolatos közleményben. „Azonnal riasztották a mentőegységeket, akik az illetékes hatóságokkal együttműködve koordinálják a helyzetet" Négy alkalmazott megsérült, és azonnali orvosi ellátásban részesültek. A meglévő vészhelyzeti terveknek köszönhetően a legtöbb terminált már kiürítették.”

Eközben Dubaj egyik leghíresebb, emblematikus épületét is találat érhette. Az X-en több kép és videó is látható az égő épületről:

 

Címlapfotó: TWN

24 óra